Eredetileg a bátorság és önfeláldozás szülte politikai akarat, majd később a kiemelkedő szellemi teljesítmény nyomán létrejövő technikai-technológiai újítások jelzője volt, amelyek folyományaként társadalmak, illetve egész iparágak újultak meg és léptek szintet. Méltán tarthat igényt e jelzőre a radartól a hátul töltős puskáig, a szekularizált eszméktől a macskaajtóig, az általános és egyenlő választásoktól a kakaós tejbevonó masszáig számos politikai és műszaki újítás.

Mainapság inkább marketing-alapú, ordas nagy büdös lehúzások állandó kísérője, mint például amikor a revitalizáló sampon néven árult petrolkémiai melléktermék portfoliója az eddigi mohazöld, mosotttepertőkrém-sárga és cukrozott eper színek mellett végre bővül a liofilizált levendula árnyalattal. Hasonlóképp: míg korábban a forradalmi jelző a szerzetesi életmódot 1000 évre meghatározó Benedek apátot és a hozzá mérhető hatású gondolkodókat illethette csak meg, napjainkra  a 117 embert és két macskát az utcára szólító, a köztéri székelés társadalmi elismertségéért küzdő csoport tevékenységét méltató cikkeknek lett állandó eleme. Amennyiben nem fordítunk a trendeken, hamarosan a szenzációs jelző valamennyi, közönséges napkelte leírásában szerepelni fog. Az olvasótáborunkat alkotó korszakos zsenik segítségét kérjük ennek megakadályozásában.

Panaszos jeremiádákban gyakorta szereplő kifejezés, mely két alapvető tulajdonsággal bír: Egyrészt, mindig megelőzi a "nincs" szó, másfelől aki mondja, az úgy érti, hogy igazságosság. (Tehát a "nincs igazság" kifejezés magyarul úgy hangzik, hogy "nincs igazságosság").

Valóban nincs, épp ezért felesleges róla beszélni. Viszonylag ritka az olyan kommunikációs helyzet, amikor arról beszélünk, hogy mi az, ami nincs, tekintve hogy a nemlétező vagy rendelkezésre nem álló dolgok száma mindenkor többszörösen meghaladja a létező és rendelkezésre álló dolgokét. Így például, az igazság(osság) hiányát felemlegetendő panasszal ellentétben szinte senki nem üdvözli úgy rég nem látott barátját, hogy "Szerbusz, Józsi! Ma sincsenek a főtéren oroszlánok!". Az igazság(osság) ráadásul nem úgy nincs, mint a főtéri oroszlán, ami elvileg akár lehetne is, hanem konkrétan nem létezik, nem eleme az univerzum szövetének. Bizonyos értelmezésben jelenthet egyfajta, az emberi társadalmakat jellemző ideált, elérendő célt, ám ez sem indokolja ilyen széles körű alkalmazását, jellemzően olyan helyzetben, amely nem a társadalmi igazságosság még viszonylag indokolható igényének körébe tartozik. Így például a "Nincs igazság, a Bori már megint terhes!" vagy a "Nem igaz, hogy pont annak a jó Laci bácsinak kellett májzsugorban meghalnia!" mondatok semmilyen relációban nem állnak az univerzum semmiféle törvényével, miközben természetesnek véve fogalmazzák meg azt az igényüket a Világegyetem felé, miszerint a nekünk fontos dolgok legyenek mindenki számára fontosak, nem beszélve annak aljas sugalmazásától, hogy Bori csak magától, önhibáján kívül, mintegy a természeti erők kedvezőtlen összhatása nyomán lett megint terhes. Ha ezt egy szóval kellene jellemezni, akkor a butaság jutna eszünkbe. Mentségül csak az szolgálhat, ha valaki nem töltötte még be az 5 éves kort.

A fájdalmasan középszerű, tehetségtelen polgár jelzője önmagára vagy valamely, érdeklődési körébe tartozó kulturális területre. Semmi másra nem hivatott, mint hangsúlyozottan tehetségtelen és önmaga jelentéktelenségét megemészteni képtelen hősünk nem létező különlegességére felhívni a külső szemlélő figyelmét. Lényegében nem több, mint egy marginális, de tehetséget semmiképp nem igénylő érdeklődési körben az átlagnál hangyafasznyival bővebb, lényegében egyfajta intellektuális holtsúlyt képező információ birtokában meggyőződve lenni önnön kiválóságunkról. Így lesz Senki Jakab idővel Jakab, aki igényes zenéket hallgat, Jakab, aki igényes filmeket néz, illetve Jakab, aki igényes borokat iszik. Mondanunk sem kell, hogy nevezett Jakab szellemi kvalitásai alapján pont olyan eséllyel pályázik a tetszelgett szerep tényleges szaktudássá transzmutálására, mint félbevágott angolhering a Field-díjra. Szinte mindenki másnál kártékonyabb és nevelhetetlenebb fajta. Az ellene való egyetlen védekezés az, ha ismeretségünk 37. másodpercében vérig sértjük, hogy soha többé ne keresse a társaságunkat. Minden más esetben hosszú, fájdalmas szenvedés lesz a büntetés.

November tájt eltüzelt szantálfa padlóig lelakott jelzőnk az árnyalt. Fejlődéstörténete hasonló utat járt be, mint a progresszív szóé. Ahogy a progresszív jelző lassan mindenkit megillet, aki egy 74 perces album során képes egy darab 3:30-nál hosszabb dalt összeizzadni, esetleg van a ritmusképletben pontozott tizenhatod vagy a hangszerelés során előkerül bármilyen rézfúvós(t imitáló KORG vagy ROLAND hangképző eszköz), akképpen az árnyalt gondolkodás mainapság megillett bárkit, aki képes egynél több szempont egyidejű figyelembe vételére. Így lesz művelt automatikusan bárki, aki életében olvasott folyószöveget, így válik comme il faut-vá az eszme, ami 10-nél kevesebb csoportot érintően, legfeljebb 3-4 millió embert lőne a Dunába, s így kerülhet a tisztességes jelző olyan ember neve elé, aki kevesebbet lopott, mint lophatott volna. Mi meg állítólag elég tehetséges bloggerek vagyunk. Valami kurvára félrement, gyerekek!

Érdekes szavunk, mely a társadalom két, ellentétes pólusán álló gyerektípust foglal magába. Közös bennük, hogy mind a kettő rövid távon is idegesítő, kezelhetetlen, viselkedészavaros szarjankó.

Ennek egyik altípusa a kiemelkedően módos, undorítóan elkényeztetett, hiperaktív, esetleg sportoló bezzeggyerek, aki konkrétan 20 másodpercig nem képes semmire a világon koncentrálni, nem tud leülni, nem tud (és nem akar) bármivel is foglalkozni. Szülei szerint eleven a kis drágám. Ők ezt azért nem élik meg teherként, mert még sosem voltak egy légtérben gyermekükkel, segítő nélkül 2 percnél hosszabb ideig, hiszen a gyerek jellemzően dadák, au-pair-ek, bentlakásos iskolák, nagymamák és magántanárok gyűrűjében nőtt fel. A komplett szülői felelősségvállalás az anyagi háttér biztosításában merült ki. Kezelésének egyetlen módja egy istenes nagy saller leverése, olyat ugyanis még sosem kapott. Persze számíthatunk rá, hogy a szülők a Kárpát-medence valamennyi jogtudorát ránk fogja szabadítani. Mégis, ez az egyetlen módja, hogy a kis geci ráébredjen, anyuka pénze nem minden esetben jelent védelmet.

Az eleven csemete másik altípusa a társadalom legalsó rétegéből érkező, 6 éves korára tökéletesen kirafinált, bűnöző gyerek. Ő azért nem okoz gondot, mert konkrétan az összes létező rokona leszarja, mit csinál. Az ovis társak módszeres rettegésben tartása a szülő számára elfogadható, a fizikai erőszak a normális, otthoni módja a dolgok lerendezésének, és ha valami megtetszik a kisgyereknek, hát persze hogy ő is akar egyet. Szülőként gyakran hangos szóval a meglopott gyereket vagy annak szüleit vegzálja, hogy hát az ő kölyke talán nem érdemli meg a sonkás szendvicset/elemes kisautót/mobiltelefont? Gyakorlatilag minden letud azzal, hogy a másiknak úgyis van, tehát a bőre alatt is pénz van. Csoda-e, ha 7 éves korára a kis klambó többet tud a javítóintézetekről, mint nyájas olvasónk remélhetőleg kései elhalálozásának idején? Az ő esetében a pofon nem működik. (Akit otthon naponta krumplira vernek, az egy tintanyaló pofonjától nemigen fog megijedni.) Időben el kell kobozni, és lehetőleg a földgolyó másik végébe örökbe adni, lehetőleg még azelőtt, hogy megtanulna beszélni. Így esetleg van esélye arra, hogy emberré váljon.

Nem véletlen, hogy már Tutajos sem értette, amikor az öreg Matula a szelement jelölte meg a kisbalta lelőhelyeként, pedig az erős 70 évvel ezelőtt volt. Mainapság talán egy elemes, összerakható kísértet juthat róla eszünkbe, ha belebotlunk véletlenül, esetleg egy dél-jemeni halászfalu orvosának lehetne még a neve. Kivagyi, magukat művésznek képzelő, naturalista építészek igyekeznek napirenden tartani a szó használatát, a Szabadon Ébredők olvasóközönségét leszámítva szerény sikerrel. Örvendezzünk vala, s áldozzunk az Úrnak oltárán kotorékebadó-bizonylatot fennen.

A falnak rohanunk tőle. VICE, hülyegyerek, VICE! Értjük persze, hogy a vica és a verza összecsengenének, de attól még van a magyarban annyi latin kifejezés, hogy igazán illenék tudni, ha vica lenne, akkor vikának ejtenénk (oké, német területen konkrétan a vice is vike, de akkor is). Nem is nyelvészetiek az aggályaink, mert nem kell latinul tudni, inkább az zavar, hogy mi a tosznak akar latinul beszélni az, aki nem tud?

Sí mortalis immortalis, Simor talis.

Rendkívül szerencsétlen szóösszetétel, amely hangzása okán óhatatlanul egy hányással kevert szemétkupac alól az imént előásott, majd csirizes lajhárürülékbe forgatott, félszemű korcs képzetét hívja elő. Rendkívüli, ún. vérben oldódó sértés volna, ha valakit kotorékeb-karakterűnek neveznénk, de szerencsére ezt senki nem tudja kimondani. A szó megvetettségére jellemző, hogy még a bangladesi jelző sem elég ahhoz, hogy az eredetihez képest undorítóbbá tegyük. Ez azért sokat elmond. Rólunk is.

Lesújtó pillantásokkal kísérve, mártírtekintettel előadható, rebegő hangú szólam. Hangoztatójának kihasználtságát, egyszersmind a többiek alávalóságát hangsúlyozni kívánó mondatvégi köcölék (szakkifejezéssel: rémakiemelő partikula). "A mosatlan az asztalon maradt. Majd én elmosom, nem baj." "Bent kellett maradnom miattad tegnap túlórázni. Nem baj." "Három hete nem jutottam el a fodrászhoz, annyi a dolgom. Nem baj." Hatására egy lajhár tüzességével megáldott zen-mester is agytolulást kapva átkozza el a percet, amikor megszületett. Nem baj.

Permanensen nyervákoló, tanultan tehetetlen emberek magyarázata arra, hogy nekik mitől megy rosszabbul a soruk. Nem eltagadva a mázlifaktor jelentőségét egy emberi sors alakulásában, megjegyzendő, hogy szinte mindig olyan tulajdonságot társít eme bevezetőhöz, amely inkább szorgalom és kitartás eredménye, mint a szerencsés körülményeké. Tehát még véletlenül sem azért könnyű nekem, mert 180 centi magas vagyok, így szék nélkül is felérem a felső polcot; nem, nekem könnyű, mert igazgatóhelyettes vagyok. Nekem könnyű, mert beszélek angolul (szarul, de mindegy az neki). Nekem könnyű, mert én jó vagyok matekból. Nekem könnyű, mert lefogytam 20 kilót. Nekem könnyű, mert le tudtam tenni a cigit. Neki bezzeg nehéz. Pedig ő is egész nap ül, és várja, hogy lefogyjon, várja, hogy le tudja tenni a cigit. Szeretne ő vezető lenni, bár ha feladat van, ő az első, aki kihúzza magát. Egész nap képes a kocsmában sörözve várni, hogy jó legyen matekból. Így megy ez. De persze nekem könnyű. Én közelebb lakom az iskolához.