Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

és ez így hogy? minek? kinek? miért? nehogy már!

beszélőke

2015/09/11. - írta: vészmadár (pica pica)

Sosem hittük volna, hogy az amúgy a tehetsége felől nézve mélységesen tisztelt, de különben a virtuális térben úgy ideológiailag, mint érdeklődés tekintetében tőlünk kontinensnyi távolságra elhelyezkedő Szily László blogger kollégával valaha egy véleményplatformra kerülünk, de mai értekezésünk tárgya bizony ezt is elérte, ezúton is hígmagyar köszönetünk ezért az élményért.

Mélységesen mély meggyőződésünk, hogy az a 6 évesnél idősebb emberi lény, aki képes kiejteni a száján a "beszélőke" szót, ezen cselekedetével automatikusan lemond valamennyi, alapvető és magasabb emberi jogáról, és önként kérvényezi szakorvosi vagy hatósági felügyelet alá helyezését. Különösen javallott volna ezt törvénybe foglalni azon megfigyelésünk alapján, hogy a "De jó beszélőkéd van!" mondat csakis olyanoktól tud elhangozni, aki az elhangzott előadás, kérdés, szónoki sziporka vagy mondatfüzér egyetlen paraméterét volt képes felfogni és feldolgozni: a hosszát. Tehát fogalma sincs, hogy éppen most fejtetted ki a hidegfúziós reaktor 8 általánossal is felfogható elvét, hogy 2 perccel korábban avattad be a korlátlan csöcsmennyiség elérésének pofonegyszerű titkaiba:, s hiába bíztad rá a kalóriamentes tejcsokoládé lakásod széfjében őrzött receptjének elérését segítő számkombinációt: bekezdésünk gyenge szellemi lábakon álló hősének az egészből mindössze annyit akaródzik felfogni, hogy léteznek emberek, akik egy mondatot az alany+állítmány szerkezetnél összetettebben is képesek megfogalmazni. Mágnesespaplan-bemutatókra tetszik járni, csókolom?

Címkék: szavaink
2 komment

kult-

2015/09/03. - írta: vészmadár (pica pica)

A -ded hangzású csökevény után a másik olyan kis bisz-basz, ami bebizonyítja: még csak szónak sem kell lennie egy betűsornak ahhoz, hogy idegesítsen minket. Ha nyájas olvasónk hozzánk hasonlóan bantu törzsek feketemágiával fűszerezett szertartásaira asszociál e remek kis előtagról, akkor nyugodtan konstatálja: nincs egyedül az érzéssel. Nem akarunk tudni sem kultmoziról, sem kultstátuszt élvező kulthelyekről, egyáltalán: a kult- förmedvény teljes mellőzése irányába tett minden erőfeszítést készpénzzel illenék már dotálni, alaptörvénybe illesztetten. Különösen fájó az, hogy lassan a Starbucks-típusú, fröccsöntött műanyag lófaszokra is ráaggatják, illetve bármire, ami iránt 3 belvárosi drogoson kívül senki nem érdeklődik. Az egyetlen legitim területe a szónak a 4 évnél fiatalabb korosztálynak rendezett mesemondó verseny, ahol el tudjuk fogadni, a "kulta falkú malac" szófordulatban. Két pálinkával persze.

Címkék: szavaink
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása