Teát évezredek óta készítünk. Tanulatlan, jakvajszagú sültparasztok is képesek rá immáron 3000 éve. Még azok is, akik metaforikusan olyan távol lüktetnek a kicsit is haladó és intellektuálisan mérvadó univerzum ütőerétől, mint egyszeri Zámbó Krisztián a jazzkonzervatóriumtól. Mindösszesen vízre van szükség, meg valami növényre, amit beleteszünk, közmegegyezés szerint tealevélre. Nem, ez nem életérzés. Nem, ez nem is szertartás. De, teljesen mindegy, hogy 97 vagy 87 fokos a víz. De, az is mindegy, hogy hány napig szárítottad meg érlelted, nem lehet elrontani: a víz + tealevél kombinációja minden alkalommal megbízhatóan iható és teaízű teát fog eredményezni. Ha te pénzt áldozol arra, hogy megtanulj teát főzni, akkor te reménytelenül idióta vagy, és jobb, ha átgondolod az életed, mielőtt mágneses gyapjútakarós bemutatókra fogsz járni. Ha már most is jársz, öld meg magad. Azonnal.

Mi több: kilépni a komfortzónából. Titkos vezetéknevű Modorosblog-olvasó Tímea Eszter tűéles találata, a szociolingvisztika és az eredetkutatás határmezsgyéjéről, nagytisztelettel. Híven fejezi ki azt a mélymagyar, nyomasztó érzésvilágot, hogy a világ túl nagy, és jelentős részén nem lehet egy normálisat enni, mert nincs a tegnapi maradékból összeklopfolt, halízű olajban kisütött rántott hús, nem beszélnek magyarul, és amúgy is mindenki zsidó vagy buzi. Tágabb értelemben ide tartozik a munka gyűlölete, illetve bármi, ami a megszokott pörkölt és nokedli világon kívül helyezkedik el, intelligencia inkluzíve. Ezoterikusok jellemző érzete még, bármilyen kérdés kapcsán. Mert aki kérdez, az energiavámpír. Van kérdés?

Doboscukorba ragadt hajszálnál is idegesítőbb szófordulat, amelynek kimondását láthatóan soha nem előzi meg az agy rendeltetésszerű használata. Valahányszor hallom, kedvem támad megkérdezni, mégis melyik az az étel- vagy italféleség, amelyet rosszul elkészítve - odaégetve, félig nyersen vagy elsózva - is szeretni tetszik? Ön ügyebár a levesbe is rak egy szem hagymát, csak az íze végett? Felteszem, ön igényes ember. Hogy szarna bolhanyakörvet, kérem alássan.

Képtelenek vagyunk bizonyos képzettársításoktól elvonatkoztatni ezen kifejezés hallatán. Lelki szemeink előtt egy szerencsétlen jószág sejlik fel, amiből még élő állapotában kis darabkákat vagdosnak le, akárha körömkéket gombás lábujjakról, de most komolyan, és akkor ezt a szókapcsolatot vagymit ráírják olyan dolgokra, amiket elvileg arra szánnak, hogy megegyük. Elméletünk szerint ez egy kiemelkedően gonosz vegánlobbi ügyködésének lehet csak az eredménye, esetleg a sertések valójában a delfineknél is intelligensebb lényekként befurakodtak a konzerviparba, és így igyekeznek minket leszoktatni mindenről, ami hús. Kotorékeb legyek, ha értem.

De tényleg: minek? A nyelvi konzervativizmusnak ugyan megvan a maga szerepe, de a hasonló ostobaságok túltengése eredményezi aztán, hogy amikor meg akarod mutatni gyerekednek a Gőgös Gúnár Gedeont, rájössz, hogy 2 szavanként magyarázatot kell fűznöd a versek mellé. Nincs lelombozóbb ennél, s habár a felesleges szószaporítás lételemünk, azért ildomos annak is gátat szabni. Minek utána a mérték mindeneknek a kulcsa, tetszikérteni?

A tömörség jegyében csak annyit mondanánk, ennek a kifejezésnek egyetlen valódi jelentése van, az, hogy "Gyakorlatilag senkit sem érdekel."

Panaszos jeremiádákban gyakorta szereplő kifejezés, mely két alapvető tulajdonsággal bír: Egyrészt, mindig megelőzi a "nincs" szó, másfelől aki mondja, az úgy érti, hogy igazságosság. (Tehát a "nincs igazság" kifejezés magyarul úgy hangzik, hogy "nincs igazságosság").

Valóban nincs, épp ezért felesleges róla beszélni. Viszonylag ritka az olyan kommunikációs helyzet, amikor arról beszélünk, hogy mi az, ami nincs, tekintve hogy a nemlétező vagy rendelkezésre nem álló dolgok száma mindenkor többszörösen meghaladja a létező és rendelkezésre álló dolgokét. Így például, az igazság(osság) hiányát felemlegetendő panasszal ellentétben szinte senki nem üdvözli úgy rég nem látott barátját, hogy "Szerbusz, Józsi! Ma sincsenek a főtéren oroszlánok!". Az igazság(osság) ráadásul nem úgy nincs, mint a főtéri oroszlán, ami elvileg akár lehetne is, hanem konkrétan nem létezik, nem eleme az univerzum szövetének. Bizonyos értelmezésben jelenthet egyfajta, az emberi társadalmakat jellemző ideált, elérendő célt, ám ez sem indokolja ilyen széles körű alkalmazását, jellemzően olyan helyzetben, amely nem a társadalmi igazságosság még viszonylag indokolható igényének körébe tartozik. Így például a "Nincs igazság, a Bori már megint terhes!" vagy a "Nem igaz, hogy pont annak a jó Laci bácsinak kellett májzsugorban meghalnia!" mondatok semmilyen relációban nem állnak az univerzum semmiféle törvényével, miközben természetesnek véve fogalmazzák meg azt az igényüket a Világegyetem felé, miszerint a nekünk fontos dolgok legyenek mindenki számára fontosak, nem beszélve annak aljas sugalmazásától, hogy Bori csak magától, önhibáján kívül, mintegy a természeti erők kedvezőtlen összhatása nyomán lett megint terhes. Ha ezt egy szóval kellene jellemezni, akkor a butaság jutna eszünkbe. Mentségül csak az szolgálhat, ha valaki nem töltötte még be az 5 éves kort.

Nem véletlen, hogy már Tutajos sem értette, amikor az öreg Matula a szelement jelölte meg a kisbalta lelőhelyeként, pedig az erős 70 évvel ezelőtt volt. Mainapság talán egy elemes, összerakható kísértet juthat róla eszünkbe, ha belebotlunk véletlenül, esetleg egy dél-jemeni halászfalu orvosának lehetne még a neve. Kivagyi, magukat művésznek képzelő, naturalista építészek igyekeznek napirenden tartani a szó használatát, a Szabadon Ébredők olvasóközönségét leszámítva szerény sikerrel. Örvendezzünk vala, s áldozzunk az Úrnak oltárán kotorékebadó-bizonylatot fennen.

A falnak rohanunk tőle. VICE, hülyegyerek, VICE! Értjük persze, hogy a vica és a verza összecsengenének, de attól még van a magyarban annyi latin kifejezés, hogy igazán illenék tudni, ha vica lenne, akkor vikának ejtenénk (oké, német területen konkrétan a vice is vike, de akkor is). Nem is nyelvészetiek az aggályaink, mert nem kell latinul tudni, inkább az zavar, hogy mi a tosznak akar latinul beszélni az, aki nem tud?

Sí mortalis immortalis, Simor talis.