Vászka nagybecsű olvasónk kiváló észrevétele.

 A szóról valami igen perverz, a szexuális felhangoktól sem egészen mentes, rafinált kínzási mód ugrik be, amelyhez feltétlenül szükség van egy kacsatollra, amelyet azonban nem feltétlenül a kínzást végző személy kezébe képzelünk bele kínzástechnikailag. Nem állítjuk, hogy teljesen elképzelhetetlen ebből a helyzetből önbecsülésünk megőrzése mellett kijönni, de semmiképp nem az a felhőtlen, rózsaszín pamacsos örömmámor, amit a szó sugallni szándékozik. Kerüljük inkább, mert a szó konnotációi ragacsosabbak, mint egy sparhelten felejtett, kéthetes vattacukor.

Mi több: kilépni a komfortzónából. Titkos vezetéknevű Modorosblog-olvasó Tímea Eszter tűéles találata, a szociolingvisztika és az eredetkutatás határmezsgyéjéről, nagytisztelettel. Híven fejezi ki azt a mélymagyar, nyomasztó érzésvilágot, hogy a világ túl nagy, és jelentős részén nem lehet egy normálisat enni, mert nincs a tegnapi maradékból összeklopfolt, halízű olajban kisütött rántott hús, nem beszélnek magyarul, és amúgy is mindenki zsidó vagy buzi. Tágabb értelemben ide tartozik a munka gyűlölete, illetve bármi, ami a megszokott pörkölt és nokedli világon kívül helyezkedik el, intelligencia inkluzíve. Ezoterikusok jellemző érzete még, bármilyen kérdés kapcsán. Mert aki kérdez, az energiavámpír. Van kérdés?

Sosem hittük volna, hogy az amúgy a tehetsége felől nézve mélységesen tisztelt, de különben a virtuális térben úgy ideológiailag, mint érdeklődés tekintetében tőlünk kontinensnyi távolságra elhelyezkedő Szily László blogger kollégával valaha egy véleményplatformra kerülünk, de mai értekezésünk tárgya bizony ezt is elérte, ezúton is hígmagyar köszönetünk ezért az élményért.

Mélységesen mély meggyőződésünk, hogy az a 6 évesnél idősebb emberi lény, aki képes kiejteni a száján a "beszélőke" szót, ezen cselekedetével automatikusan lemond valamennyi, alapvető és magasabb emberi jogáról, és önként kérvényezi szakorvosi vagy hatósági felügyelet alá helyezését. Különösen javallott volna ezt törvénybe foglalni azon megfigyelésünk alapján, hogy a "De jó beszélőkéd van!" mondat csakis olyanoktól tud elhangozni, aki az elhangzott előadás, kérdés, szónoki sziporka vagy mondatfüzér egyetlen paraméterét volt képes felfogni és feldolgozni: a hosszát. Tehát fogalma sincs, hogy éppen most fejtetted ki a hidegfúziós reaktor 8 általánossal is felfogható elvét, hogy 2 perccel korábban avattad be a korlátlan csöcsmennyiség elérésének pofonegyszerű titkaiba:, s hiába bíztad rá a kalóriamentes tejcsokoládé lakásod széfjében őrzött receptjének elérését segítő számkombinációt: bekezdésünk gyenge szellemi lábakon álló hősének az egészből mindössze annyit akaródzik felfogni, hogy léteznek emberek, akik egy mondatot az alany+állítmány szerkezetnél összetettebben is képesek megfogalmazni. Mágnesespaplan-bemutatókra tetszik járni, csókolom?

A -ded hangzású csökevény után a másik olyan kis bisz-basz, ami bebizonyítja: még csak szónak sem kell lennie egy betűsornak ahhoz, hogy idegesítsen minket. Ha nyájas olvasónk hozzánk hasonlóan bantu törzsek feketemágiával fűszerezett szertartásaira asszociál e remek kis előtagról, akkor nyugodtan konstatálja: nincs egyedül az érzéssel. Nem akarunk tudni sem kultmoziról, sem kultstátuszt élvező kulthelyekről, egyáltalán: a kult- förmedvény teljes mellőzése irányába tett minden erőfeszítést készpénzzel illenék már dotálni, alaptörvénybe illesztetten. Különösen fájó az, hogy lassan a Starbucks-típusú, fröccsöntött műanyag lófaszokra is ráaggatják, illetve bármire, ami iránt 3 belvárosi drogoson kívül senki nem érdeklődik. Az egyetlen legitim területe a szónak a 4 évnél fiatalabb korosztálynak rendezett mesemondó verseny, ahol el tudjuk fogadni, a "kulta falkú malac" szófordulatban. Két pálinkával persze.

Azon, rendkívül aljas viselkedésű szavaink egyike, amelyek érzelemmentes eredeti formájukat megtartva, ám jelentésüket levetkőzve, alkalmasak a politikailag látszólag korrekt ócsárolás tényállásának maradéktalan megvalósítására. Így például a jellegzetes ízű kifejezés soha de soha nem utal az amúgy teljesen egyedi, felismerhető és semmi mással össze nem téveszthető (azaz: jellegzetes ízű) málnára, vaníliára vagy sózott pisztáciára; nem, csakis valami olyasmire, ami minimum véleményes, ha nem egyenesen hányingert keltő, s eképpen az ízek tarka világában az avas kókuszzsírtól a resztelt májon át a spanyol halbélszószig feszülő gasztronómiai íven helyezkedik el. A kifejezés közeli rokona a korábban már megénekelt markáns ízvilág.

Ha felsorolnánk mindazon élelmi anyagok listáját a tojáson kívül, amelyekből készíthető rántotta, a halmaz elemeinek száma - részben összefüggésben a következményekkel - pontosan megegyezik azzal, amennyi értelme van a rántotta szó elé minden tetves alkalommal odamondani a tojás előtagot. Sertésszalonna legyek, ha értem.

Nem, nem is a borkülönlegességekkel van bajunk, az a sima, hétköznapian idegesítő borsznobság keretein belül, lókolbásszal agyonveréssel relatíve jól orvosolható eset. Megvetésünk kiemelt tárgya azok a jellemzően 22-28 éves, egyetemi hallgató lányok és asszonyok, akik szerint a Sangria egy borkülönlegesség, ergo igényes nőként fogyasztaniuk illik. A valóság ezzel szemben az, hogy az amúgy nem túl kifinomult ízlésű, bajszos katalán asszonyok által is inkább kiköpni, mint lenyelni való bort igyekeznek minden hájjal megkent marketingesek a műveletlen, kelet-európai picsatársadalomra rásózni. A Sangriává feldolgozott italok minőségéről sokat elárul, hogy a fára rothadt gyümölcs ízével kell legalább méla undorral fogyaszthatóvá nemesíteni. Dekantált lófasz, krumplilángossal, az.

Három Michelin-csillagos sztárszakácsok jelzője cukrászati alkotásaikra. Annak a ténynek az elkendőzését megkísérelni igyekvő jelző, hogy fentebb utalt sztárszakácsunk a legegyszerűbb muffint sem tudja normálisan elkészíteni. Ebbéli keservében csakis hidegen kikevert dolgokkal pacsmagol, vagy nekiáll a bögrés sütinek, ami persze sosem sikerül, így születik meg a "rusztikus megjelenésű" (értsd: előemésztett szöcskehányásra emlékeztető) végeredmény. Az igazság ellenben az, hogy míg főzni olyasmi, mint vízfestékkel expresszionista sünt készíteni akvarellpapírra, addig sütni olyan, mint bütykös tengelyt esztergálni fordított pofa nélkül. Más karaktert kíván. Hülyegyerek.

Nikiló, lelkes olvasónk precíziós találata, miként írja, félúton a fészer és az óvszer között. Igen nagy jelentőségű meglátás, amennyiben felveti a kérdést, vajon egy szó puszta hangzása determinálhatja-e a vele jelzett dolog jellemét? Úgy tűnik, a válasz igen. Ahogy a fészer is, látszólag tárolási funkciót szolgáló épület, valójában a hulladék külvilágtól való átmeneti elrejtésének eszköze, s amiként az óvszerben tárolt dolgok is ritkán kerülnek terítékre a Szépművészeti Múzeumban, akként a fószer is jellemzőbben használandó alkoholista, fogatlan, ex-segédmunkanélküli kocsmatöltelékre, mint kitüntetés előtt álló, kétszeres olimpiai bajnok rákkutatóra. Ennél is jobban jellemzi azonban használóját: a reménytelenül panelrengeteg-lelkületű, kevésre vágyó, majd arról is legkésőbb 5 évesen lemondó, önnön középszerűségét soha feldolgozni nem képes, s ebbéli szerencsétlenségében amúgy sajnálni és megsegíteni való pojácák műlazaságot sugalló, a másikat a maguk szintjére rántani igyekvő szava járása. Hasonlít még a fűszerre is, de arról semmi nem jut eszünkbe.