Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

és ez így hogy? minek? kinek? miért? nehogy már!

unortodox

2016/04/29. - írta: wjozsi

Lássuk csak: épp fenn állunk egy emelvényen, kamerákkal, mikrofonokkal és ellenséges lelkületű újságírókkal körülvéve, miközben önbizalmat sugározva, de belülről feszengve már két és fél ezredmásodperce azon tűnődünk, melyik is az a kifejezés, amelyik épp a nyelvünkön van, csak pont most nem jut eszünkbe, pedig az elődeink és a saját elfuserált kapkodásunk által dagasztott fekáliakupacból improvizációs technikákkal és elterelő hadműveletekkel előre menekülő stratégiánkat az jellemezné legtalálóbban. Ilyenkor megbocsátható, ha jobb híján ez a szó ugrik be. De csak ilyenkor. Máskülönben ezt a kellemetlen hangzású, viszketést, szemrángást, enyhe émelygést okozó kifejezést főleg azok a koncerteken tablettel hadonászó közgazdászpalánták használják, akik minden második mondatukba igyekeznek egy általuk sem pontosan értett fordulatot fűzni, amitől hitük szerint egy csapásra dörzsöltnek és tudományosnak látszanak. Igazából unortodox az, amikor az öreg ciceszbejszer azzal tesz egy utolsó kétségbeesett próbálkozást a nála negyven évvel fiatalabb Yedidahnál, hogy levágatja a pajeszát. Nem. Jön. Be.

8 komment

lájtos (lightos)

2016/04/26. - írta: wjozsi

Ez olyannyira felesleges szó, hogy még leírni sem lehet rendesen, mégis ezzel adja a világ tudtára a nemzet ama bizonyos százaléka, mekkora tahó is ő. Vagyis miket beszélek, egészségtudatosat akartam írni, aki gyúrás után norbiábdét piskótával tunkolja a kolbászos lecsót, miközben konditermi kalandjait meséli tizenhét szóból álló szókincsével a szoláriumból hazatért barátosnőjének. Természetesen lájtos kólával öblöget, mert körülötte a wc-papírtól kezdve a szalonnapörcig minden lájtos. És ami a legfurcsább, e javíthatatlan embertípus mellett van még egy réteg, amelytől nem idegen ez a kifejezés: a kedves öreg nénik népes tábora, akik mellé szinte vágyakozva képzelünk zebrát, hogy szelíden átkísérhessük rajta őket, mígnem a játszótéri kispadnál meg nem halljuk egy példányukat, amint Döncikét, a hamburgeren hízott félhülye unokáját nógatja, ugyan igyon már még egy kicsit abból a lájtos energiaitalból.
De ne legyünk túl szigorúak. A szó használata a következő értelemben természetesen megengedhető: "Há de Gazsi dik má! Minnyá jön a lájtos kocsi!"
lajtos.jpg
(Kép eredetijének forrása: Origo)
6 komment
süti beállítások módosítása