(jó, ez egyáltalán nem felesleges, de jobb nem akadt? hol volt a szókincsrendőrség, amikor ez lett?)

Vannak szavak, melyek elsőre szalonképesnek, sőt, emelkedettnek tűnnek, miközben minden egyes áhítattal történő kimondásukkor a markába nevet, vagy legalább félre néz a csendes többség. Ők ugyanis már belegondoltak, és így tisztában vannak a szó igazi jelentésével, ami jelen esetben nem csak hogy nem emelkedett, de inkább naturális, cinikus és perverz. Olyan szavak sorába illik, mint a váladék, a hányadék, köpedék, esetleg söpredék, csak erről még egy kidobott koton is az eszünkbe jut. Ezzel az erővel az egysejtűek generációit nevezhetnénk akár osztaléknak is. De nem nevezzük, mert mi nem vagyunk ostobák.

A kimaxol rokona. Azt a sunyi látszatot kelti, mintha az ősi magyar ikerszavak családjába tartozna, valójában azonban csupán egy részeg hangmérnök által a sörrel leöntött keverőpulton történt elfuserált takarítás közben véletlenül kiejtett szó hippi-utánérzéses elterjedésének köszönhető a létezése. Ennek ellenére kötelezőnek érzi minden startupper (fúj), hogy kihágásait, eltévelyedéseit, és úgy általában bárminemű túlzásba vitt cselekedetét e szóval változtassa megbocsáthatóvá. Tévednek: ezzel csak nő megbocsáthatatlan tetteik száma.

Tudálékos majmok használják arra az esetre, ha trendi mivoltukat egyszerre akarják megcsillogtatni újszerűségre való nyitottságukkal és az idegen szavak megjegyzésének képességével. Valószínűleg szakálluk és vastag fekete keretes szemüvegük is van hozzá, amivel rendkívül eredetinek gondolják magukat. Valójában azonban ez a szó csak annak elrejtésére szolgál, hogy az illető még egy egyszerű összetett mondatot sem képes megalkotni. Mi mást is kívánhatnánk az ilyeneknek, mint hogy a feleségük kimaxolja a klimaxolást, lehetőleg már harminc évesen.