Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

és ez így hogy? minek? kinek? miért? nehogy már!

lájtos (lightos)

2016/04/26. - írta: wjozsi

Ez olyannyira felesleges szó, hogy még leírni sem lehet rendesen, mégis ezzel adja a világ tudtára a nemzet ama bizonyos százaléka, mekkora tahó is ő. Vagyis miket beszélek, egészségtudatosat akartam írni, aki gyúrás után norbiábdét piskótával tunkolja a kolbászos lecsót, miközben konditermi kalandjait meséli tizenhét szóból álló szókincsével a szoláriumból hazatért barátosnőjének. Természetesen lájtos kólával öblöget, mert körülötte a wc-papírtól kezdve a szalonnapörcig minden lájtos. És ami a legfurcsább, e javíthatatlan embertípus mellett van még egy réteg, amelytől nem idegen ez a kifejezés: a kedves öreg nénik népes tábora, akik mellé szinte vágyakozva képzelünk zebrát, hogy szelíden átkísérhessük rajta őket, mígnem a játszótéri kispadnál meg nem halljuk egy példányukat, amint Döncikét, a hamburgeren hízott félhülye unokáját nógatja, ugyan igyon már még egy kicsit abból a lájtos energiaitalból.
De ne legyünk túl szigorúak. A szó használata a következő értelemben természetesen megengedhető: "Há de Gazsi dik má! Minnyá jön a lájtos kocsi!"
lajtos.jpg
(Kép eredetijének forrása: Origo)
6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://feleslegesszavaink.blog.hu/api/trackback/id/tr188569134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wethinktank 2016.04.26. 11:23:26

Vajon mi indít valakit arra, hogy sztereotípiákból lesajnáló féloldalnyi szöveget építsen egy köznapi szófordulat hallatán? Ilyen a nyelv, ilyenek az emberek. Tanulékonyak, leleményesek, leegyszerűsítőek. Ha 10 termékből 5-öt meg lehet venni 'Light' (amerikaiul: Lite) felirattal, akkor miért ne hívnánk a könnyed dolgokat lájtosnak?
Pont az a szép a nyelvben, hogy ezt is lehet. Komolyan is, meg tréfából is. Mindkettő feelinges érzés! :)

Holger Antalokról általában kiderül, hogy nem a nyelvet féltik, csak nem találtak más terepet az érvényesülésre.

wjozsi 2016.04.26. 15:05:53

@wethinktank: Minden szavaddal egyetértek, kivéve azzal, hogy ez holgerantalság. Lapozz kicsit mélyebben a blogba és megérted, hogy itt semmi sem komoly a szónak a szent és sérthetetlen értelmében. Ez egy játék: a nyelvi ius murmurandi gyakorlása Morgó (v. Dulifuli) stílusában. Ilyen értelemben a hozzászólásod öngól, viszont jó nyersanyag további morgásokhoz.

De mivel szívesen foglalkozol Te is nyelvi jelenségekkel, és háborogni is tudsz, illesz ide. Nyugodtan javasolhatsz magad is témát - Isten hozott a blogon!

wethinktank 2016.04.27. 08:53:08

Jó válasz! Még ha vitatom is a kritikai rész érvényességét! ;)
Ami pedig a témajavaslatokat illeti: régi vágyam írni egy novellát a tudományoskodó nyelvi baromságokról. Ez új nóvum lenne! Egy félkész listám van ezen szófordulatokról, egyszer tán' időm is lesz ezeket egy történetbe rendezni. De hát a napi teendők elviszik az időmet, ilyen ez a szelávi! Amúgy láttatok ilyet már?

bee.normal 2016.04.28. 17:56:37

Nagyon jó írások! Javasolnám a "hardcore" illetve "hardcore arc" kifejezéseket!

wjozsi 2016.04.28. 22:32:57

@wethinktank: Kíváncsi vagyok, pontosan mit is értesz ezalatt. Úgy képzeljük el a novellát, hogy összeszedsz tudományosság látszatát keltő nyelvi szobizmusokat és összefüggő szöveggé szerkeszted? Mert akkor már jöhet is vendégposztnak!

wjozsi 2016.04.28. 22:39:09

@bee.normal: Rettenetes, már föl is kerültek a listára. Így magyarosan is jó: hardkór. A hardkór arc olyasmit jelenthet, hogy egy rohadtbarackfejű fazon (innen a hard core = kemény mag), aki a barackmagnyi agyát fehérjekészítményekkel és vitaminturmixszal tréningezi sokkal okosabbá. Annyira okossá, hogy az már annyira okos, ezért senki nem mer neki szólni az edzőteremben, hogy már kívülről is fékcsíkos a gatyája.
süti beállítások módosítása